Pharrell 51!

2024.04.05. - 08:00

Hihetetlen, de Pharrell Williams ma 50 éves. Amerika egyik legnagyobb slágergyárosa dalszerzőként, előadóként, producerként is sikeres, és divat világában is letette a névjegyét. Mi azt kívánjuk, hogy legyen továbbra is minden körülötte „Happy”!

Pharrell 51!

Pharrell barátjával, Chad Hugo-val közösen hozta létre a Neptunes kiadóvállalatot, amely ma az egyik legnagyobb zenei kiadó a tengerentúlon. Emellett Hugoval és szintén gyerekkori barátjával Shay Haley-vel alapította a N.E.R.D nevű rock-hip hop bandát, amelyben nem csak énekel, de dobol is. Bár eddig csak két albumuk jelent meg, a banda ma is aktívan zenél.

Pharrell Williams, aki 1973. április 5-én született Virginia Beach-ben, hetedikesként egy nyári táborban ismerkedett meg Chad Hugo-val:  mindketten a tábori zenekarban játszottak – Pharrell a billentyűs hangszereken, Chad pedig szaxofonon. A barátság azóta sem szakadt meg, sőt a sikerük egyik záloga lett.

Pharrell és Chad a 90-es évek elején alapították meg saját zenekarukat, The Neptunes néven. Ekkor csatlakozott hozzájuk Shey Haley és Mike Ethergie. Közben 1991 és 1999 között más előadóknak is írtak dalokat illetve producerként is dolgoztak, de a sikerek elmaradnak. Az áttörést Pharrell számára végül Kelis bemutatkozó albuma, a Kaleidoscope hozta meg, amelyet Williams producerként jegyzett és amely több országban is aranylemez lett. Az első gigasláger pedig, ami Pharrell produceri munkája alatt született, Britney Spears „I’m a Slave 4 U“ című felvétele, amely világszerte meghódította a slágerlistákat.

Pharrrel Williams szóló előadóként is sikereket könyvelt el, és számos népszerű kollaborációban is részt vett. A Snoop Doggal közös „Drop It Like It’s Hot“-ot a Billboard magazin 2009-ben az évtized rap felvételének nyilvánította; a „Blurres Lines” Robin Thick-el és a „Get Lucky” Duft Punk-al  2013-ban, az Egyesült Államokban az első illetve harmadiklegnagyobb példányszámban eladott kislemez lett. 2014-ben ugyanebben az összesítésben Pharrell szóló slágere, a „Happy” szintén az első helyen végzett. A dalt Oscar-díjra is jelölték, mint a Gru 2 betétdalát, és felkerült a zenész második szólóalbumára is, amely szintén 2014-ben jelent meg.

Pharrell Williams azon ritka sztárok közé tartozik, aki amellett hogy az élete botrányoktól mentes, hosszú ideje boldog házasságban él, és a magánéletét gondosan óvja. Felesége a modell és divattervező, Helen Lasichanh, akivel 2008-ban született közös fiúk, Rocket Williams. A Gru rajzfilmhez írt „Rocket’s Theme” című dalt Pharrell a kisfiának írta.

Hosszabb szünet után, nemrég tért vissza új zenével, a Miley Cyrus-szal köszö “Doctor című számmal, ami “Doctor (Work it Out)” címet kapta. A dal története tíz évre nyúlik vissza: állítólag eredetileg Miley Cyrus “Bangerz” című, 2013-as albumához készült, ám végül nem került fel a korongra, amelynek egyik, producere nem más volt, mint Pharrell.

Köztudott, hogy nagy Star Track rajongó, és nagy tisztelője a néhai csillagász és egyetemi tanár Carl Segan munkásságának, akit igazi zseninek tart. A nagy hobbija, ami kissé távolabb áll a csillagászattól pedig a gördeszkázás – otthonában saját rámpája is van.

Pharrell híres a divat iránti szenvedélyéről is, nem véletlen, hogy még 2005-ben az Esquire magazin a a világ legjobban öltözött férfijának választotta. Mára pedig a divat iránti rajongása második hivatásává is vált, tavaly ugyanis kinevezték a Lous Vuitton kreatív igazgatójává.

Williams soha nem veri nagy dobra, de nagyon sokat áldoz jótékony célokra, számos szervezetet és jó ügyet támogat. Ám 10 évvel ezelőtt nem tudta eltitkolni, hogy 35 millió dollárt adományozott egy ifjúsági karrierközpont számára, amit egykori Virginia Beach-i gimnáziuma működtet.

 

Fotó: Marc Piasecki /Getty Images