Rita Ora a dal megjelenése kapcsán beszélt arról, hogy az “All Natural” fő üzenete, hogy tanuljuk meg szeretni magunkat, minden jó és rossz tulajdonságunkkal együtt. Az új felvétel klippel együtt érkezett, amit nem más, mint Rita férje, az Oscar-díjas rendező, Taika Waititi rendezett.
„Az All Natural az egyik legszemélyesebb dal, amit valaha írtam. Számomra arról szól, hogy megtanuljuk szeretni önmagunkat, minden pozitívummal és negatívummal – az erős és a törékeny oldalunkat, a fény- és az árnyoldalunkat egyaránt. Ez a dal valójában a növekedésről, a gyógyulásról és az önismeretről is szól. Remélem, hogy amikor az emberek meghallják, össze tudják kapcsolni a saját útjukkal, és felismerik magukat benn” – nyilatkozta Rita Ora a The Sun Bizarre rovatának. Az interjúban a Joel Little-lel való közös munkáról is beszélt.
„Joellel dolgozni igazi ajándék volt. Megvan az a ritka képessége, hogy valami mélyen személyes dolgot olyan zenévé alakítson, amelyet mindenki a sajátjának érezhet.”
A következő hetekben Rita Ora egy minisorozatot is bemutat Instagramon, amely nyugat-londoni gyermekkorát és világhírnévhez vezető útját mutatja be.
Bár a sztár színésznőként is kipróbálta magát – többek között a Disney’s Descendants: The Rise of Red és a Tin Soldier című filmekben –, nemrég elismerte, hogy a zene tartja életben, és az egyik legfontosabb dolog számára.
Idén júniusban a londoni Capital’s Summertime Ball éves zenei koncertjén a BANG Showbiz-nek nyilatkozva így fogalmazott:
„Őszintén szólva, a zene az, ami életben tart. Zenére ébredek; a véremben csörgedezik. Azt hiszem, mindannyiunknak titokban szüksége van a zenére, méghozzá annyiféle módon”
📷WMG