Rudolf és a NORAD csapata: a Télapó titkos GPS-e

2025.12.24. - 10:00
Az Észak-amerikai Lég- és Űrvédelmi Parancsnokság, a NORAD folytatva az évtizedes hagyományát, idén is nyomon követi a Télapó világ körüli útját.
Rudolf és a NORAD csapata: a Télapó titkos GPS-e

Előfordul, hogy a gyerekek leteszik a telefont, miután meghallják, hogy a Mikulás nem jön el hozzájuk, ha nem alszanak el, hanem tovább nyomkodják a telefonont. Mások, akik felhívják a NORAD Télapó-követő forródrótját, azon tűnődnek, vajon sikerül-e megtalálnia őket.

Azok a felnőttek is figyelemmel kísérik az év legfontosabb utazását, akik továbbra is hűek maradnak a fehérszakállú öreg történetéhez, amely szerint szenteste ajándékokat oszt szét világszerte.

A Télapó-követés immár hetven éves hagyomány az Észak-amerikai Lég- és Űrvédelmi Parancsnokságnál – az Egyesült Államok és Kanada közös ügynökségénél, amely a hidegháború ideje óta az égboltot figyeli az esetleges fenyegetések miatt – írja az Associated Press.

December 24-én reggel 4 órától éjfélig több mint ezer önkéntes fogadja a hívásokat az 1-877-HI-NORAD telefonszámon. Idén először a kapcsolatfelvétel a NORAD weboldalán keresztül is lehetséges, ami megkönnyíti a hozzáférést az Észak-Amerikán kívül élők számára.
A honlap kilenc nyelven segíti a Télapó útjának követését, köztük angolul és japánul is – jegyzi meg az Associated Press.

Tavaly mintegy 380 000 hívás érkezett a karácsonyi díszbe öltözött hangárba, a coloradói Peterson légibázison, ahol a NORAD központja található.

Bár a Télapó nem jelent fenyegetést, ugyanaz a radarokból, műholdakból és repülőgépekből álló rendszer, teszi lehetővé a mozgásának nyomonkövetését, amely egész évben segíti a NORAD küldetését.

Az idei követés a Csendes-óceán felett húzódó nemzetközi dátumválasztó vonalnál* kezdődik – mondta Kelly Frushour ezredes, a NORAD szóvivője az Associated Pressnek. Rudolf, a rénszarvas orra rakétáéhoz hasonló hőnyomot hagy maga után, amelyet a NORAD műholdjai érzékelnek – tette hozzá.

Tavaly egy kislány elszomorodott, amikor azt hallotta, hogy a Télapó a Nemzetközi Űrállomás felé tart, ahol két asztronauta rekedt – mesélte Frushour. „Szerencsére a beszélgetés végére a Télapó már tovább indult egy másik célállomás felé, és a gyermeket megnyugtatta, hogy nem ragadt az űrben, hanem még aznap este megérkezik az otthonába.”

Egy Henry nevű, speciális igényű férfi pedig, aki minden évben telefonál, egyszer azt kérdezte, hogy a Télapót Észak-Amerikán át kísérő pilóta hagyhat-e egy üzenetet a repülőgépen, jelezve, hogy készen áll fogadni őt – mesélte Michelle Martin, a NORAD munkatársa és a tengerészgyalogság veteránja. Elmagyarázta Henrynek, hogy a Télapó „gyorsabban utazik, mint a csillagok fénye”.
„Nem tudom, hogy a mi pilótáink elég gyorsak-e, hogy utolérjék. Ő csak integet, és már el is tűnik” – emlékezett vissza az esetre.

A Télapó-követés hagyománya 1955-re nyúlik vissza, amikor a NORAD elődje, a Kontinentális Légvédelmi Parancsnokság (CONAD) készenlétben állt egy esetleges nukleáris támadásra, a Szovjetunió részéről.
A NORAD beszámolója szerint, akkor egy gyermek tévesen hívta fel a harci műveleti központot, és azt kérte, hogy beszélhessen a Télapóval. Az ügyeletes parancsnok, Harry Shoup, a légierő ezredese nem akart csalódást okozni a gyereknek, ezért utasította a személyzetet, hogy kezdjék el követni a Télapó útját, és fogadják a gyermekek hívásait.
A történet szerint az első hívás egy nyomdahiba vagy egy tévesen feltüntetett telefonszám következménye volt egy Colorado Springs-i újsághirdetésben, amely arra buzdította a gyerekeket, hogy hívják fel a Télapót.
Egy 1999-es Associated Press-interjúban Shoup felidézte, hogy miután megértette, mi történik, beszállt a játékba, és az első hívónak azt mondta: „Ho-ho-ho, én vagyok a Télapó.”

„A csapat úgy nézett rám, mintha megőrültem volna” – emlékezett vissza. Elmesélte a történetet a munkatársainak, és arra kérte őket, hogy ők is vegyenek részt a játékban.

Nem világos, pontosan melyik napon érkezett az első hívás, de ugyanazon év, december 23-án az Associated Press már arról számolt be, hogy a CONAD nyomon követi a Télapót.

A CONAD később Észak-amerikai Lég- és Űrvédelmi Parancsnoksággá alakult, amely a közeli Cheyenne-hegy térségében működik. A hegy kemény gránitjába alagutak hálózatát vájták, hogy a NORAD tisztjei egy nukleáris támadás esetén is túlélhessenek – jegyzi meg az Associated Press.

*A dátumválasztó vonal, egy képzeletbeli, a 180. hosszúsági kör mentén húzódó, de a politikai és földrajzi határok miatt cikcakkos vonal a Csendes-óceánon, amely elválasztja egymástól a különböző napokat, így a vonalon átkelve az egyik oldalról a másikra egy napot előre vagy hátra lépünk. Ezt a vonalat azért alakították ki, hogy a szigetcsoportok és kontinensek egyazon napot ünnepeljenek. A szerk.

📷Getty Images