A reformkor első „celeb párja”, Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, egymásnak jutott két évük felfokozott érzelemvilágát, a véleményformáló szerepük jelentőségét húzza meg tengelyül és mesél köré egy térben és időben is szabadon mozgó, koncerthangulatú történetet, a hamarosan színpadra kerülő szabadakarat>>>> című előadás. A darabhoz megérkezett az első klip is
Már ízelítőt kaphatunk az október 21-22-re beharangozott szabadakarat >>>> című előadás világából, egy frissen napvilágot látott klip formájában.
„A klip a darab alaphangulatát, Petőfi x Szendrey felfokozott érzelemvilágát, Petőfi szenvedélyes szerelmét adja vissza, Ember Márk rendkívül szuggesztív jelenlétével és előadásában” – meséli Illés Gabriella, a TulipánTündér vezetője, a darab producere.
A videó azonban csak egy szeletét mutatja be az amúgy szerteágazó történeti szálakat és zenei műfajokat újszerű módon összefonó előadásnak. A szabadakarat >>>> c. darabban – az alkotók szándéka szerint – a közismert énekesek színpadi jelenléte, a koncertszerű előadásmód kiragadja a sztorit a hagyományos színházi előadások, musicalek konvencióiból. A fizikai színház eszközeinek segítségével olyan színpadi „szövetet” hoznak létre, amiben ugyan fellelhető az átélhető emberi történet, de a jelenetek ritmusa sokkal közelebb áll a mai fiatal generáció vizuális kultúrájához.
A friss klip Furák Péter zeneszerző és Hujber Szabolcs szövegíró Ő már csak az enyém c. dalára készült, rendezte és vágta Drakulaoutoftown, operatőre Sas Márk. Előadó Ember Márk, a további szereplők Staub Viktória és Tóth Mátyás, akik a prózai Szendrey x Petőfi párost alakítják majd október 21-22-én az Erkel Színházban. Az előadás teljes zenei anyaga a hónap végén válik elérhetővé a digitális formában.