The Weeknd meggondolta magát

2026.08.14. - 16:00
Úgy tűnik, az énekes mégsem akarja lezárni színpadi alteregója korszakát. és továbbra is The Weekndként szeretné folytatni zenei pályafutását.
The Weeknd meggondolta magát

A kanadai énekes a svédországi Stockholmban, az „After Hours til Dawn” turné egyik koncertjén beszélt arról rajongóinak, hogy a jövőben is The Weekndként szeretne színpadra állni.

„Soha nem fogok eltűnni. Túlságosan szeretem ezt ahhoz, hogy eltűnjek. Egy kicsit megpróbálkoztam a visszavonulással, és nem tetszett, ahogy éreztem magam tőle. Örökké itt leszek veletek” – mondta az előadó, akinek valódi neve Abel Tesfaye.

Mindössze egy évvel ezelőtt The Weeknd még arról beszélt, hogy karrierje egyik zenei fejezetének „lezárását” fontolgatja. Akkor elismerte, hogy színpadi alteregója már nem jelent számára elegendő kihívást, miközben az újabb sikerekért, díjakért, slágerekért és koncertekért folytatott versenynek látszólag soha nincs vége. Az énekes ugyanakkor már akkor is hangsúlyozta, hogy a zenétől egyáltalán nem kíván búcsút venni.

The Weeknd következő koncertjét ma adja a londoni Wembley Stadionban.

Az előadó 2025-ben jelentette meg hatodik stúdióalbumát, a Hurry Up Tomorrow című lemezt.