A GRAMMY-díjas globális szupersztár, Doja Cat kiadja új, negyedik stúdióalbuma, a „Scarlet”-et címet kapta, amelyről az énekesnő a megjelenésével egyidőben bemutatta az az „Agora Hills” című számot és a hozzá készült klipet is.
A nyár elején Doja bejelentette első észak-amerikai headliner turnéját, a „The Scarlet Tour”-t, amely idén ősszel kezdődik Ice Spice és Doechii vendégszereplésével. Az énekesnő legutóbb a 2023-as MTV Video Music Awards díjátadón lépett fel, ahol elnyerte a Legjobb Művészeti Rendezésnek járó VMA-díjat a szintén az albumon szereplő “Attention” című számáért. E hónap elején Doja Cat a „Demons” című dalt és klipjét is felfedte a rajongóknak. A videoklipet Los Angelesben, Kaliforniában forgatták, és Christian Breslauer (SZA/Chris Brown) és Doja Cat rendezte. Ezenkívül Doja Cat szerepelt a Harper’s Bazaar címlapján a 2023. szeptemberi „Icons issue” számában.
Időközben a „Paint The Town Red” továbbra is az első helyen áll a Global 200 Chart-on. Ez az első rap dal, amely idén elérte az első helyet a Hot 100-on. A dal történelmet írt azzal is, hogy elérte a #1 pozíciót a Spotify Top 50 USA toplistáján; ez az első alkalom a Spotify történetében, hogy egy szóló női előadó rap dala szerezte meg az amerikai toplista első helyét. A felvétel jelenleg #1 a Spotify Top 50 Global toplistáján is, Magyarországon pedig már több mint négy hete a legnépszerűbb nemzetközi felvétel a hivatalos Single Top 40 slágerlistán és elérte az aranylemez státuszt – ez az egyetlen nemzetközi felvétel, mely az elmúlt 4 hétben a Top 10-be tudott kerülni idehaza.