Újabb nagyszínpadért kiáltanak a magyar előadók a Strand Fesztiválon

2025.12.01. - 14:00
A magyar dalok ünnepe is lesz a jövő évi Strand Fesztivál, ezért az augusztus 20. és 22. között sorra kerülő eseményre két egyenrangú nagyszínpad épül Zamárdiban.
Újabb nagyszínpadért kiáltanak a magyar előadók a Strand Fesztiválon

A két nagyszínpad létrejöttét a hazai előadók példátlan sikere indokolja: olyan fellépők is érkeznek Zamárdiba, akik itthon már a legnagyobb arénákat is megtöltik – álla a szervezők tájékoztatójában.

Az első bejelentett résztvevők között Azahriah, a Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló, a Valmar, Desh, Manuel és a Parno Graszt is szerepel ikonikus visszatérőkkel, élő legendákkal és az új generáció kedvenc előadóival együtt.

Emlékeztettek rá, hogy Azahriah – aki augusztus 20-án, a Balaton legnagyobb tűzijátéka után ad koncertet – egykor még délutáni szereplőként vett részt a fesztiválon, majd zenélt tábortűznél, ma pedig már teltházas napok fűződnek a nevéhez.

A BSW először lép fel a fesztiválon, a nagy visszatérők között lesz az Analog Balaton, az Elefánt, a Kowalsky meg a Vega, a Wellhello, és sokak kérésére újra koncertet ad a Quimby is – közölték.

Kiemelték, a kétestés K-OSZ Diszkó line-upjában az Átlag Felett, VZS, Gyuris, Szalai & Friends, NGZ, Bruno & Spacc, KKevin, valamint a STRAND CITY idei polgármestere, Pumped Gabo is helyet kap, de a tervek szerint Co Lee, Mehringer Marci, Bongor és Sisi is ott lesz az előadók között.

Kitértek rá, hogy a közönség számára panorámás, minden igényt kielégítő kempinggel igyekeznek vonzóvá tenni a sátrazást és a telepített szállásokat, emellett rengeteg strandolós programmal, balatoni borokkal és ételekkel várják a vendégeket.

Forrás: MTI