Ye és Ty Dolla $ign őrzik az első helyüket az amerikai albumlistán

2024.02.29. - 09:00

A rapper Ye – aki korábban Kanye West volt – és Ty Dolla $ign második egymást követő héten vezetik a Billboard 200-ot, közös albumukkal, a „Vultures”-szel, amelyből a kimutatási időszakra 75 000 ekvivalens egységet adtak el.

Ye és Ty Dolla $ign őrzik az első helyüket az amerikai albumlistán

A „Vultures” Ye első albuma, amely ismét több mint egy hetet töltött a tengerentúli lista élén, a 2011-es „Watch the Throne” után, amelyet Jay-Z-vel közösen jegyeztek, és amely két héten át vezette a Billboard 200-as listát.
A második helyen szintén egy rapalbum áll: a „2093”, amellyel Yeat a legjobb eddigi helyezését érte el az amerikai albumlistán.
A country énekes Morgan Wallen egy pozíciót javítva a héten a harmadik „One Thing at a Time” című albumával.
Noah Kahan és korongja, a „Stick Season” a negyedik helyre csúszott vissza, SZA „SOS” című albumával az ötödik.

A Billboard 200 albumok toplistájának következő öt helyét korábbi listavezető albumok foglalják el: a hatodik az „1989 (Taylor’s Version)” Taylor Swifttől, és az ő lemezei állnak a hetedik és a kilencedik helyen is: a „Lover” és a „Midnights”. Drake a nyolcadik a „For All the Dogs” című albumával, a Top 10-et 21 Savage és az „American Dream” zárja.