Mától lehet szavazni azon a nemzetközi online versenyen, ahol eldől, kié lesz az Európa legjobb karácsonyi vására cím. Az Advent Bazilika már három alkalommal, 2019–ben, 2021-ben és 2022-ben is diadalmaskodott az európai karácsonyi vásárokat tömörítő mezőnyben, megelőzve többek között Madrid, Bécs, Brüsszel, Salzburg és Prága hasonló ünnepi vásárait. A magyar rendezvény a triplázással kiérdemelte a Karácsonyi vásárok állócsillaga címet is.

Már teljes pompájában fogadja az ünnepelni vágyókat az Advent Bazilika. Békés adventi hangulat, az ünnepi időszak illatai, ízei, fényei, meghitt pillanatai és meglepetések sora fogadja a látogatókat a Szent István téri rendezvényen, amelyet tavaly harmadszorra is Európa legjobb karácsonyi vásárának választottak. Megújult ünnepi fénydekoráció, idén először varázslatos mesevilágba kalauzoló multimédia-látványosság, új helyszínről, a magasból, élőben előadott hangulatzenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, 12 éves korig ingyenesen igénybe vehető jégpálya, minőségi kézműves és gasztronómia kiállítók, a válogatott ínyencségek között pedig 1500 forintos, pénztárcabarát menükínálat is fogadja az ünnepelni vágyókat.

Az Advent Bazilikát immár tizenharmadik alkalommal hozzák létre a szervezők, hogy semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést és különleges gasztronómiai kínálatot nyújtsanak a látogatóknak. A Szent István téren rendezett karácsonyi vásár nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben, eddig három alkalommal, 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet.

Az Advent Bazilika idén – az európai karácsonyi vásárok történetében elsőként – négyszeres győztes lehet a versenyen. November 30-án 0:00-kor indult az európai ünnepi rendezvények megmérettetése, ahol a közönség online felületen leadott szavazatai alapján dől el, mely vásár nyeri el és viselheti egy évig a kitüntető címet.

A szervezők mindenkit arra buzdítanak, hogy adják le voksukat december 7-ig az Advent Bazilkára itt: https://www.europeanbestdestinations.com/christmas-markets , hogy újra Magyarországé legyen az elismerés.

2024.02.19. 08:00

Balázsék most elvisznek oda, ahova csak SZERETNÉD!

2024.02.24. 10:00

Speciális díszkivilágítást kap a Megyeri híd a ritka betegségek világnapja alkalmából

2024.02.23. 14:00

Tom Cruise főszereplésével forgat filmet Alejandro G. Inárritu

2024.02.23. 12:00

Billie Eilish elkészült a harmadik albumával

2024.02.23. 10:00

Lotfi Begi, Gáspár Laci és Curtis élesztetteék újjá az Edda klasszikusát

2024.02.23. 08:00

Ezért működik olyan jól az új Bajos csajok

2024.02.22. 16:00

A munkamániás nem feltétlenül teljesít jól

2024.02.22. 14:00

Calvin Harris és Rag’n’Bone Man újra együtt – még ebben az életben

2024.02.22. 12:00

Beyonce ismét történelmet írt

2024.02.22. 10:00

A Barca-mezek voltak a legkelendőbbek

2024.02.22. 08:00

Anime rajongók: irány a mozi!

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő