Érdekli a kritikusok véleménye, mert mindig szeret különféle szempontokkal találkozni, de John Krasinski soha nem veszi a szívére, ki mit gondol a filmjeiről. Most azonban más a helyzet: nem mindegy, hogy az új produkcióról, a már a hazai mozikban is futó, Képzeletbeli barátokról mit gondol két kritikusa. Krasinski 7 és 9 éves lányairól, Violetről és Hazelről van szó.

A színész-rendező-forgatókönyvíró-producer (A hivatal, Hang nélkül-franchise) ugyanis a gyerekeinek készített a Képzeletbeli barátokat, amely arról szól, hogy a gyerekek idővel kinövik és elfelejtik azokat a lényeket, amelyek képzeletüket benépesítették, de később van rá esély, hogy újra találkozzanak velük. Ez történik a film hősnőjével, Beával (Cailey Fleming), akinek életében hirtelen újra megjelennek gyerekkori kedvencei, ezért nekilát, hogy összehozza őket régi gazdikkal, amiben a szomszéd, Cal (Ryan Reynolds) van segítségére.

Krasinski hatalmas sikert könyvelhet el azzal, hogy egy nagy stúdió – a Paramount – teljes mellszélességgel beállt a projekt mögé, hiszen eredeti ötletről van szó. Vagyis a Képzeletbeli barátok nem olyan jól bejáratott brand – egyelőre –, amely feltétlen támogatást érdemel, mert a márka önmagában garantálná a közönségsikert. Igaz, maga Krasinski már jó nevű márkának számít Hollywoodban, mert amihez nyúl, arannyá válik a keze között, ráadásul olyan színészcsapatot sikerült toboroznia a film számára, amely a nézőket sem hagyja hidegen. A Képzeletbeli barátok eredeti nyelvű változatában Krasinski valódi barátai kölcsönzik hangjukat a fantázialényeknek, George Clooney-val és Matt Damonnel az élen, de köztük van Steve Carrell is, aki a rendezővel együtt játszott A hivatalban, és persze szerepel hangjával gyermekei anyja, Emily Blunt is, sőt még Reynolds nejét, Blake Livelyt is sikerült megnyerni.

Krasinki egy beszélgetés műsorban elmondta, a kasztingolás során soha annyi „yes”-t nem kapott, mint most, mert mindenkinek nagy kedve volt ahhoz, hogy játsszon a Képzeletbeli barátokban.

De mi a helyzet a film szereplőinek képzeletbeli barátaival? A főszereplő, a most 17 éves Cailey Fleming hétévesen kezdett kamerák előtt szerepelni, és mint az Entertainment Weeklynek elmondta, különböző karaktereket alakítva folyton egyik fantáziavilágból lépett át a másikba, ezért nem volt ideje meg energiája saját lényeket alkotni magának. Reynolds azt állítja, neki nem volt képzeletbeli barátja – bár anyukája szerint igen –, viszont a színész öccse, Jeff mellett mindig ott állt a Pokey nevű lény. „Mindannyian tiszteletben tartottuk Pokey-t, mert zsenge korom ellenére tisztában voltam azzal, hogy az öcsém megküzdési stratégiájának a része” – magyarázta Reynolds.

2024.06.17. 10:00

Bajramié az első hely a leggyorsabban gólokat szerzők Eb-örökranglistáján

2024.06.17. 08:00

Éljen az "Egyél zöldséget-nap" :)

2024.06.16. 16:42

Nagy Ádám: "tökösebb" játékra van szükség

2024.06.16. 10:00

Ma van a tapas napja ):

2024.06.16. 08:00

Éljenek az apák!

2024.06.15. 10:41

Kitört a futball-láz Kölnben

2024.06.14. 14:48

Krúbi és a foci EB is a Plázsra csábít ezen a hétvégén

2024.06.14. 12:00

Itt a nyár első Robin Schulz-felvétele!

2024.06.14. 08:00

Ma este EURO 2024 rajt, sorozatban harmadszor magyar részvétellel

2024.06.13. 16:00

Mérhető földmozgást okoztak Taylor Swift edinburghi koncertjei

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő