Suhajda Szilárd műholdas nyomkövetőjének legutóbbi jelzése szerdán, nepáli idő szerint 19:30-kor érkezett, azóta nem jött hír a Mount Everest meghódítására indult magyar hegymászóról – közölte csütörtök éjjel a küldetés kommunikációját segítő Hóhatár – a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.

A bejegyzésben, ami Suhajda Szilárd saját Facebook-oldalára is felkerült, azt írták, hogy a hegymászó műholdas követője nagy kihagyásokkal dolgozott a csúcstámadás során. “A legutóbbi jelzés szerint nepáli idő szerint 19:30-kor 8795 méter magasan járt, a Hillary-lépcsőnél, és felfele mozgott. Ez 50 méterre van szintben a csúcstól, de adott esetben ez akár több órás mászás is lehet. Jeladója azóta nem küldött több jelet, és ő más módon sem jelentkezett” – áll a bejegyzésben, amiből az is kiderül, hogy a nyomkövető kihagyása nem szokatlan jelenség, a tavalyi Lhoce-mászás alkalmával két napig nem tudta senki, merre jár a hegymászó.
“Abból indulunk ki, hogy attól, hogy mi nem látjuk a nyomkövetője adatait, ő még ereszkedik lefelé szépen lassan a hegyről. Hogy miért nem működik a jeladó, arról nincs információnk és találgatni sem szeretnénk” – írták.

A Facebook-bejegyzés ugyanakkor kitér arra is, hogy a hegymászó az általában megszokotthoz képest “nagyon későn volt nagyon magasan, és hosszú ideje van úton”. “Ennek ellenére bízunk benne, hogy legjobb tudása szerint döntött és képességei legjavát nyújtva biztonságban visszatér” -írták.
A posztból kiderül az is, hogy felkértek két serpát, hogy menjenek fel Suhajda Szilárd elé a 4-es táborba, hogy amikor reggel remélhetőleg oda leér, folyadékkal tudják őt várni. “Ez nem mentőakció. Párhuzamosan több ügynökséggel felvettük a kapcsolatot, hogy ki az, akire még esetleg információszerzés vagy akár segítség kapcsán számítani lehet” – áll a bejegyzésben.

A Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében Suhajda Szilárd célja a Mount Everest 8848 méteres csúcsának elérése “tisztán”, vagyis teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül. Magyar állampolgárnak ez ilyen módon még nem sikerült – közölte korábban az expedíció.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció: Getty Images

2023.04.17. 10:36

Rádió 1 bemutatja: Beachattack 2023

2023.06.06. 08:00

Rihanna a legvagyonosabb nő a zeneiparban

2023.06.05. 16:00

Taylor Swift visszatért a Billboard élére

2023.06.05. 15:11

Napjaink egyik legnépszerűbb rapere áll az új Pókember- rajzfilm zenéje mögött

2023.06.05. 10:00

A sport- és nyelvi táborok a legnépszerűbbek

2023.06.05. 08:00

Szuperkollaboráció született: The Weeknd és Madonna közös dallal jelentkezett

2023.06.04. 09:54

Xavi szerint Messi sokat segíthetne a Barcelonának

2023.06.02. 17:51

Az elektronikus fizetés Európában és Magyarországon is népszerű

2023.06.02. 14:53

Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők

2023.06.02. 12:00

Sia nyíltan beszélt az autizmusáról

2023.06.02. 10:00

James Arthur új dallal tért vissza

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő