A Rex Kutyaotthon Alapítvány immár hagyományosan évente minden tavasszal megrendezi a Felelős Állattartás Napját. Az Alapítvány a napi szintű állatmentésen túl nagy hangsúlyt fektet a szemléletformálásra, a felelős állattartás népszerűsítésére. Az egész napos, ingyenes esemény is ennek a jegyében zajlik május 6-án 10 és 17 óra között a Rex Állatszigeten.

Hisszük, hogy a felelős állattartás népszerűsítését nem lehet elég korán kezdeni. Éppen ezért már az óvodás korosztálynak is rendszeresen szervezünk programokat, körbevezetéseket, májustól pedig már a lóápolás fortélyaival is megismerkedhetnek a legkisebbek – áll a szervezők közleményében.
A május 6-i rendezvény középpontjában természetesen az állatok állnak. A programokat úgy állították össze, hogy gyerekeknek és felnőttek, így az egész családnak hasznos kikapcsolódást nyújtson. Kutyabemutatók, színpadi beszélgetések, állatbemutatók, kutyafotózás, kvízjáték, kutyaszépségverseny várja az állatbarát érdeklődőket. A legkisebbek számára kézműves foglalkozással, zenés mesejátékkal, gyerekdalokkal és tanya olimpiával készülnek.
A színpadi programok során többek közt Dr. Vetter Szilvia állatvédelmi jogász és Gregor Bernadett beszélget a felelős állattartásról, illetve dr. Gazsi Melinda állatorvos tart előadást, aki az afrikai kontinensen folytatott állatmentő missziót valamint dr. Tóth Szabina állatorvos előadását is meghallgathatjuk, amelyből arra kaphatunk választ, hogy hogy tarthatunk egzotikus állatokat felelősen?
Szintén ezen a napon rendezi a Rex Kutyaotthon Alapítvány a Minden kutyás Egyeteme rendezvény sorozat második részét. A 45 perces előadások a kutyatartás állatvédelmi, tartási és egészségügyi kérdéseit járják körül, neves előadók bevonásával. Az előadások ingyenesek, bárki számára elérhetők.
A rendezvény nem titkolt célja továbbá az állatörökbefogadási kedv népszerűsítése. Éppen ezért 11:00 és 15:30 között fél óránként indulnak körbevezetések a kennelsoron, ahol az érdeklődők megtekinthetik az örökbefogadható kutyákat.
A rendezvény részletes programja itt található: https://rex.hu/hu/esemenyek/rendezvenyek/fan2023/
Fotó: Pixhere