Alkohol, drog és Harley-Davidson a filmvásznon

A rendező-forgatókönyvírót egy autentikus riportkönyv ihlette: Danny Lyon maga is motoros volt a hatvanas évek végén, és végigfotózta-interjúzta azt a három évet, amit nyeregben töltött. Sőt, interjúkat is felvett a motorosokkal, amelyek fontos inspirációs forrásul szolgáltak a színészek számára. A film cselekménye egy kitalált, de fájdalmasan hitelesen ábrázolt banda, a Vandálok történetét kíséri végig az ártatlan kezdetektől egészen addig, amíg a motorosokból veszélyes bűnbanda válik.

„Úgy indult az egész, hogy a s srácok alapjában csak motorozni akartak, jókat inni meg csajozni – foglalta össze Butler a történet lényegét a ScreenRantnek. – Kívülállók voltak, mert nem tudtak beilleszkedni a társadalomba, egy részük nem is akart, ezért létrehoztak maguknak egy közösséget, egyfajta családot, ahol úgy érezhették, hogy összetartoznak és mindenben számíthatnak egymásra. Idővel azonban a piálásról lassan átszoktak a drogozásra, közben zajlott a vietnámi háború, és átszűrődött onnan egy csomó trauma, aztán meg jöttek a fiatalok, az új falka, akik gyökeresen átalakították ezt a szubkultúrát. A végén már mindent áthatott az erőszak, és belülről felfalta őket.”

Közben kiszivárgott, hogy a Vandálok vezérét alakító Tom Hardy sajátos művészi hozzáállása nem mindenki tetszését nyerte el a forgatásán. Hardy a method acting híve, aminek lényege, hogy a színész teljesen átlényegül a karakterré, és akkor sem vedlik vissza civillé, ha nincs kamera előtt. Emiatt például Hardyt nem volt szabad megszólítani a forgatás ideje alatt, de még ránézni is tilos volt. Ez különösen szíven ütötte Danny Lyont, a film alapjául szolgáló riportkönyv szerzőjét, aki kimondottan azért látogatott el a forgatásra, hogy találkozzon a híres színésszel, aki őt alakítja fiatal korában. A találkozó azonban nem jött össze. „Ijedten szóltak, hogy nem nézhetek rá – írta meg Lyon a tapasztalatait. – Kérdezem, hogyhogy nem. Hát nem szereti. Így aztán egy fa mögé kellett bújnom, onnan lestem, mit csinál. Legalább integethetett volna. Hát még ilyet!”